Rokoni társaság meghívására kirándulni mentünk a Balaton- felvidékre. Ajkáról autóval indultunk. Szép rendezett településeken keresztül haladtunk. A települések mellett erdők, mezőgazdasági területek övezték a tájat. A zöldben egy – egy őz, nyúl vagy róka kapta fel a fejét a motor zúgására. Távolban a Kab-hegy tornya magasodott, mellette látható a nyári orkán által megritkított erdő és néhány kidöntött fa mely sejteti a veszteséget. Mencshely után az út balra kanyarodik. A kanyarban már pillanatképként feltűnik a Balaton csillogó víztükre. Utunk a Nivegy – völgy tetején elhelyezkedő Irtás-dűlő egyik nyaralójába vezet. A házigazda, ahogy illik, pálinkával várta az érkezőket. A ház teraszán megterített asztal és székek. Az üdvözlések után kitekintünk a tájra, mely festői szépségű. Az első és legszembeötlőbb a napsütésben ezüstösen csillogó Balaton. A vízen néhány vitorlás fehérlik sejtelmesen. A tavat körbe öleli a Balatoni – hegyvidék mellett elterülő lankás dombok és hegyek, melyeket erdők és rét borít. Máshol szépen és gondosan művelt szőlő ültetvények tarkítják a tájat. A dombok közül kukucskálnak, Jakabfa, Szentantalfa, Balatoncsicsó templomtornyai, és a békés táj zöldjében virítanak a piros háztetők, közöttük néhány szalmatetős háza is. Bal oldalt a közelünkben, Óbudavár házai bukkannak ki a fák közül, látható a temploma is. A teraszon állva a völgybe suhanó szél hátán szívesen szárnyra kelne a társaság, hogy felülről is megcsodálhasson minden szépséget, de repülés helyett sétára indulunk.
Az Irtás – dűlő Óbudavár településhez tartozik. Állítólag ez a település hazánk legkisebb faluja, egy utcájával és hatvankét lakójával. Az Irtás – dűlőben lakók többségében csak idénylakók, általában tavasszal és nyáron laknak a településen. Ő tőlük hallottam, hogy jellemző erre a falura az a mondás „kicsi a bors, de erős” mivel a falu közössége élénk társadalmi életet él. Helyt ad vallási közösségeknek, nyári táboroknak. Évente megrendezik a falunapot, ahol a falu apraja nagyja és a szőlősgazdák megvendégelik, a hozzájuk érkezőket.
Sétánkat a lejtős utcával kezdjük ahol az utca közepén pirosra festett kivénhedt tűzoltókocsi tart kezébe virágzó muskátlis ládát. Házigazdánk elmeséli, hogy a falu temploma műemlék, pontos mása készült a Szentendrei Néprajzi Múzeumban. Tovább haladva faragott kapu áll, mellette hirdetőtábla mely tájékoztatást ad a faluról és a Szent Márton Pihenőpark látnivalóiról. A kapunál házigazdánk megálljt parancsol – most itt befordulunk és lemegyünk a lépcsőkőn – közli. A társaság követi az utasítást – és láss csodát – a forgalmas útról a nyugalom és béke völgye tárul a látogató szeme elé. A kényelmes lépcsők haragos zöldek, puha finom pázsittal béleltek. Tájba illő fakorlát segíti a völgybe menőt. A pázsit mindenhol üde és zöld, melyet a csörgedező patak párája táplál. A völgyet átszelő kis patak a műemlék jellegű Mosóház boltíves pince-épületéből ered. Régen itt mostak a település asszonyai. A sétánk folytatásaként megcsodáljuk a tájhoz illő padokat, a patakon átívelő hidat, hintázunk egyet a kényelmes pihenőágyon. Érdekesnek találjuk a sorozatban kiépített tűzrakó helyeket és az elkészített tűzifákat. Sétánkat a falu lakóinak nevét tartalmazó emlékművétől kezdtük. Utunk a nyolc táblával jelzett állomással az erdei-tornapályához vezet. Feliratok hirdetik a mozgás, a levegőzés és a pihenés szabályait. Az erdőjáró fiúk felfedezték az ösvényt, melyen a különleges fákat feliratok jelzik. A hölgyek más úton indultak. Ők is találtak érdekességet. A Családok a Családokért Egyesület, amely a településen működik a házasság ösvényét készítette el, ezen járva az emberek tanácsokat kaphatnak a harmonikus házassági életről az apró útjelzőkön.
A barangolás végeztével a társaság nehezen hagyja ott a béke szigetét ahol a madár füttyön kívül csak a társaság csacsogása hallatszik. A gyönyörű völgyet elhagyva visszasétálunk vendéglátóinkhoz ahol a háziasszonyunk meleg ebéddel vár. A csapat a teraszon terített asztal mellett fogyasztja el a felkínált finom ételt, némi borozgatás mellett. A téma az ebédnél a szép kilátás, a völgyben látott szépségek, és szó esik a közösségek erejéről, amely létrehozta és vigyázza a vidéket. Társaságunk sajnálkozik azon, hogy napjainkban kevés ilyen értéket teremtő közösség található. Az élmény dús nap sajnos véget ért. Fájó szívvel útnak indulunk, azzal a tudattal, hogy egyszer visszatérünk, amit kedves olvasók ajánlok Nektek is. Mi vigyáztunk a vízre, a táj és völgy szépségére megkérlek, ha ellátogatsz ide Te is vigyázz rá! Ajka 2011. július 20.
[totalpoll id=”1170″]