Ezt a történetet Péter mesélte el nekem. Az esemény nagy hatással volt rá, megmozdított a lelkében valamit, amely már régóta ott nyomasztotta a mellkasát.
Sok kalandban volt már részünk Péterrel. Ő amolyan igazi Pán Péter, gyermeki énje mindig csodálatomat váltja ki, s bár ő még csak épphogy felnőtt, no, nem korát, de lelkületét tekintve, mégis olyan tudást hordoz magával, mellyel csak a tiszta szívűek tudnak élni.
Egy kis faluban történt, sok évvel ezelőtt. A nyári ebédutó békés csendfátylát ollóval hasította szét valami közeledő csinnadratta. A trombitaszó s a vad csilingelés elől még a felhők is elosontak a nap elől.
Péterék kirohantak a tornácról, megnézni a mulatságosan magas, tűzpiros drótszamáron robogó cirkuszt.
A hűhózó éppen a vándorcirkuszosok késő délutáni műsorát hirdette. Kapták magukat, s elmentek ők is a szabadtéri előadásra.
A fából készült echós szekereket nem lehetett nem észrevenni a hosszúárnyékos tájban. A gyülekező tömeg kíváncsian várta a produkciót. Varázslat bontakozott ki előttük, színpadi játék, mely a rohanó világ napkerekét forgatta meg a közönség előtt, majd bemutatta a szabadság tükrén át a másik életformát. A német család, mely bohózatával saját életét tárta fel, ősi, természetes nyugalmat árasztott, mely megmelegítette Péterék szívét is.
Kalap járt körbe a tetszés fizetségét magába gyűjtve. Másutt az is megesett, hogy kosárnyi terményekkel, befőttekkel halmozták el a vándorokat.
A hosszú hétvégére érkezett felhőnaszád nem kedvezett a továbbindulásnak, ott marasztalta a családot és barátaikat. Így történt, hogy egyik napra virradóan a falut botrányos hír járta be: ellopták a cirkuszosok kecskéjét!
A futótűzként terjedő szégyenfolt Péterék házához is eljutott. Azonnal eldöntötték, hogy megajándékozzák a családot egy pedigrés fejős kecskével. Tudniillik éppen ilyet loptak el, csak éppen nem „nemesi” vérűt.
A kecskeszerző vállalkozás beindult, szó szót követett, s a barátok, egy kölcsönkapott utánfutó és egy füles segedelmével megtalálták Micit, a cirkuszi kecske utódját. A 35 ezredest nyomó nőstény tejhozama 3-4 literre rúgott, messze meghaladva elődje teljesítményét.
A szőrös ajándék átadása azonban némi problémába ütközött: az echós vándoroknak nyoma veszett. A rossz idő elvonultával ők is útra kerekedtek, s Péteréknek ismét nyomozniuk kellett. Kocsmákban kérdezősködtek, s a kerthelységekben borozgató informátoroknak, s a feltűnő eltűnteknek hála, hamar meglelték őket.
A családfőnek ugyanis az volt szokása, hogy új helyüket keresvén mindig előrebiciklizett kempingjével, s miután a polgármester áldását adta egy-egy terület ideiglenes elfoglalására, a karaván követte őt.
A szürkemarha pásztort pillantották meg először, aki egy kilométerrel lemaradt társaitól. Ő ugyanis nem ült a marha hátára, hanem ott ballagott mellette. A férfinak két barátján, a szürke marhán és egy kutyán kívül még egy varja is akadt.
Volt is aztán meglepődés a kecske láttán, két, az echósokhoz csapódott egyetemista lány viccelődött, hogy no lám, az utánfutósok hoztak nekik egy fejőskecskét.
A család nem tudta mire vélni a hihetetlen ajándékot. Azt hitték, Péteréknek kecskeneveldéje van, holott Péter annyira értett a kecskékhez, hogy azt hitte, csak a hímnek van szarva.
Micike tőgye addigra igencsak megduzzadt, s a csládfő azonnal szétrúgta a jószág lábait és megfejte. El voltak ájulva, milyen egészséges, szép állat, nagyon megörültek neki.
Az ajándékot illik megköszönni, így aztán vacsorameghívást kaptak, s beolvadtak az öreg Forddal a konvojba, mely egy focipályán állomásozott pár napra.
Ízfokozó nélküli, húsmentes étel volt a menü, tésztaféle. Péter azt mondta, tudja, hogy egészséges, mert alig van íze. A vacsoraasztal körül aztán kibontakozott a család története is, mely igazán fűszeres volt. Megtudták, hogy öt gyereke van a családnak, három utazott velük, másik kettőnek még kellett a nagyváros, s a család elfogadta a döntésüket. Egyik Bécsben a filharmonikusoknál tanult, a másik francia egyetemista. A három gyereket maguk tanították, akik négy nyelven beszéltek, köztük magyarul is.
Nemcsak a család, az echók titkos belsejét is megleshették. Rejtett fachokban érlelődött a sajt, a tetőn gubbasztó napelem gondoskodott a rádióról, s a néhány eszköz energiaellátásáról.
Maguk urai voltak, ha volt mit, akkor ettek, pénzük is volt egy kevés. Nem függtek semmitől, egyedül télre kerestek mindig egy helyet, ahol meghúzhatták magukat.
Nehéz volt őket elérni, aki egyszer találkozott velük, vagy hozzájuk csapódott, vagy lemaradt róluk. Így keveredtek össze azzal a francia házaspárral is, akik egy lakóautóval utazták be Európát, s nyárra melléjük szegődtek. De így volt ezzel a marhapásztor is, akinek echós szekerét egy garabonciás segített megépíteni.
Az ő életüknek, akárcsak az előadásuknak is, üzenete az együttélés a természettel, úgy, hogy kiléptek a korábbi életükből, s arra mentek, amerre a szél fújta őket.
Napvallásuk, mely nem a múló idő napkerékét jelképezi, szívükön keresztül érkezik, s a napba olvadva teremti meg a szabadság hajnalát.
[totalpoll id=”1282″]