szombat, szeptember 30, 2023

Civilek a tehetségért – MIN-díj Zsűripályázat

A pályázat véget ért!

A Vízió Könyvkiadó Egyesület pályázatot hirdet kizárólag magánkiadású, magyarországi szerzők és regények számára.

Mi ez a díj?

Célunk egy nagy presztízsű irodalmi díj életre hívása magánkiadású regények és íróik számára. Kizárólag szakmai szempontok szerint osztunk díjat szigorúan magánkiadóknál, illetve magánkiadásban megjelent regények íróinak.

Keressük tehát azokat az olvasókat, akik szintet lépnének, elég erőt és tudást éreznek magukban és szeretnének részt venni a legjobb regény kiválasztási folyamatában.

A zsűri kiválasztásának menete:

Azok a jelentkezők, akik megfelelnek a Vízió Könyvkiadó Egyesület által megadott kritériumoknak, bekerülnek egy adatbázisba, ahonnan évente sorsolással csoportokba osztjuk be őket a beérkezett pályázatok számának és műfajának megfelelően. Aki bekerül ebbe az adatbázisba, annak a következő évben nem kell végigmennie a kiválasztási folyamaton, elég jeleznie, hogy idén is szeretne zsűritag lenni. Végzettség nem szükséges, mert hisszük, hogy a jó olvasó nem iskolában keletkezik, de a jelölt alkalmasságáról meggyőződünk.

Nevezési díj nincs!

A pályázat beadásának határideje: 2023. 03.08-től 2023. 03. 20-ig.

A kiválasztás kritériumai:

– megfelelő nyelvi készségek

– objektivitás, pártatlanság

– rugalmasság műfajok tekintetében

– határidőre beadott megfelelő minőségű „házi feladat”

Díjazás:

– nyilvános adatbázisba kerülés, mint a MIN-díj hivatalos zsűritagja

– adományoktól függő jutalom

– sok remek regény (max. 10) olvasási és kritizálási lehetősége ingyen.

Kinek ajánljuk?

– akiknek van ideje és szeret olvasni (max. 10 regényt kell elbírálni, de inkább kevesebbet!)

– szeret és tud objektív kritikát írni

– szeretne egy hiánypótló minőségellenőrző folyamat részesévé válni

– tud és akar csapatban dolgozni

– tudja kezelni az ekönyves formátumokat

– képes betartani a határidőket.

Hogyan lehetek zsűritag?

Jelentkezés útján, melyhez kérünk csatolni egy kitöltött adatlapot, egy motivációs levelet maximum egy A4-es oldalban, valamint két darab részletes regényértékelést, ami lehet akár korábbi iskolai dolgozat, vagy friss olvasás után készült új írás is.

A két értékelés közül az egyik bármelyik iskolai kötelező olvasmányból kell, hogy készüljön, a másik szabadon választható.

Az értékelések által szeretnénk képet kapni a jelölt nyelvi kompetenciájáról: fogalmazási készségéről és helyesírásáról, valamint pártatlanságáról, lényeglátási képességéről és műfaji rugalmasságáról.

A megfelelő értékelések beküldői automatikusan bekerülnek a zsűrizésre alkalmas személyek nyilvános adatbázisába, ahonnan sorsolás útján a Vízió Könyvkiadó Egyesület választja ki az aktuális év zsűritagjait.

Kizáró ok:

– aki adott évben zsűritag, abban az évben nem indulhat a nívódíjért és fordítva: aki adott évben indulni szeretne a regényével a díjért, nem lehet zsűritag

– a Vízió Könyvkiadó Egyesület tagja nem lehet zsűritag.

Zsűritagok feladatai:

– a zsűri teljes tagsága közösen felállít egy értékelési kritériumrendszert

– pályaművek elolvasása

– kritériumok szerinti pontozás

– kétlépcsős eredményhirdetés (októberben a bent maradt legjobb 10 regény címe, decemberben a nívódíjas)

A zsűri díjazása: adományok függvényében, erről az adott évi pályázat lezárása után tudunk többet mondani. Előfordulhat, hogy még minimális díjazást sem tudunk biztosítani!

Kérem, hogy a fentiek megfontolása után jelentkezz zsűritagnak!

Elérhetőségünk: info@kekrozsa.hu

Vélemény, hozzászólás?