Kárász József, az alföldi parasztsors írója idén lenne 109 éves, ha még mindig köztünk élne. Huszonhét esztendeje azonban már örökre búcsút intett a földi világnak. Elment, mégis úgy érezzük, mintha közöttünk járna. Amikor belépek a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár helytörténeti részlegébe, ahol hosszú éveken át dolgozott, olyan érzésem támad, mintha még mindig ott ülne az öreg írógép mögött, és recenziót írna vagy bibliográfiát készítene a helytörténeti témakörökben kutató szakemberek eligazítására.
Több, mint ötven esztendeje már annak, hogy a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztőségéből (ahová véletlenül tértem be) hozzá irányítottak novelláimmal. Én, a gimnazista kisdiák elfogódottam léptem be a nagy vásárhelyi író irodájának ajtaján, s ahogy mosolyogva rámnézett, mindjárt elmúlt minden izgatottságom. Átnyújtottam neki írásaimat és őszinte véleményét kértem. Erre ő meg nyomban hellyel kínált. S olyan tisztelettel vette kezébe novelláimat, mintha legalábbis az írótársa lennék. Miután elolvasta kis munkáimat, szelíden rám nézett, mintha azt mondaná, no, kolléga, és szeretettel sorolni kezdte írásaim erényeit, majd kifejtette javaslatait, mit lehetne esetleg másként megfogalmazni bennük, hogy még jobbak legyenek. (Igazi jó tanár lehetett volna belőle, bár ő inkább a csendes kutatómunkát szerette.) S attól kezdve keresni kezdtem a könyvtár polcain a regényeit, novelláit. Az első könyve, ami a kezembe került a „Tanya” volt. Olyan szeretettel írta meg a béresek, cselédek reménykedő, mégis küzdelmes életét, hogy gyönyörűség volt olvasni.
De bármelyik regényét, novelláját vesszük is a kézbe, mindegyikben emberi melegséggel, líraian fogalmaz a parasztságról, a magyar nép azon rétegéről, amelyből ő, maga is származott. Sipka Sándor egyetemi tanár egyik irodalmi cikkében ezt írta róla: „ Kárász József életműve irodalmunk számon tartott értékei közé tartozik. Kezdettől fogva ugyanaz a társadalmi elkötelezettség ösztönzi, mint népi származású pályatársait: hitelesen feltárni a magyar parasztság helyzetét, rámutatni a hatalom birtokosainak embertelenségére, és éreztetni a gyökeres társadalmi-politikai átalakulás szükségességét.”
Grezsa Ferenc irodalomtörténész szerint fontos szerepe volt a nagy vásárhelyi író életében a kálvinista ellenzékiségnek; melyhez nagy mértékben hozzájárult középiskolai tanulmányai során a Bethlen Gábor Gimnázium szellemisége. Ez motiválta Kárász Józsefet arra, hogy műveiben ne csak a társadalmi sorshelyzetet, a szituációt ábrázolja, hanem azt a lelkiséget is, ahogyan ebben a kálvinista ellenzéki mozgalomban tevékenykedő ember érez és eszmélkedik.
Jelentős tényezőként említi meg Kárász József írói életútján azt a két esztendőt, amit Erdélyben kellett töltenie. Olyan írókkal ismerkedhetett meg ott tartózkodása alkalmával, mint Tamási Áron, Remenyik Sándor, Bözödi György, Kós károly és mások. Az erdélyi közeg, mely a történelmi hagyományokhoz való hűséget, a mértéket, és az emberi toleranciát jelentette számára, hozzásegítette írói kiteljesedéséhez.
Erdélyből hazatérve, a vásárhely-kutasi író-paraszttalálkozó megszervezésével új lendületet adott a népi írók mozgalmának. A Magyar út folyóirat segédszerkesztőjeként „A nép a magyar irodalomban” címmel fontos tanulmányt írt Erdélyi Józsefról, Sinka Istvánról, Veres Péterről, Szabó Pálról. Nagy hatású írása, a „Magyar falu a tél előtt” című szociográfiai riportja. Fontos és megbecsült kritikus volt a lapnál, melybe Márai, Kosztolányi, Darvas, Sinka, Erdélyi köteteiről írt recenziót. Munkatársa volt a Hídnak, vezető kritikusa a Magyar életnek. „Az írók a vádlottak padján” című cikkét nemzetgyalázónak találták, emiatt kéthavi börtönre ítélték.
A szerkesztői munka és a kritikaírás mellett megszülettek első szépirodalmi művei: 1939-ben a Tanya, 1941-ben az Asztagok, és a Családi Tűzhely című elbeszélések.
1945 után a bizalmatlanság légkörében hosszú hallgatás vette körül. 1956-ban került vissza az irodalomba. Attól kezdve folyamatosan jelentek meg regényei, elbeszélései. Tizenhárom regény, két elbeszéléskötet mutatja gazdag írói életútját.
Művei nemcsak leíró, dokumentatív értékűek, de lírai hangvételű, emberközeli, lélekábrázoló alkotások is.„ Kárász József prózája rőzseláng, melynél melegedni lehet, és megtalálják benne az emberek a vágyaikat, eszményeiket” – mondotta Grezsa Ferenc az író egyik könyvbemutatóján. Műveit és munkásságát pedig érett gyümölcshöz hasonlította.
Írói munkásságával, sokrétű bibliográfiai tevékenységével idős korára kiérdemelte a Pro Urbe díjat, és Hódmezővásárhely Díszpolgára címet. Lakóházának a falán Erdős Péter domborműve állít emléket neki, Öreg-Kishomokon pedig utca őrzi Kárász József nevét.
Amikor belépek a Németh László Városi Könyvtárba, mindig eszembe jut a nagy vásárhelyi író (aki kedvességével, szeretetével elindított írói útamon) és akinek szellemiségét, emberközeli ábrázolásmódját regényei, novellái hűen őrzik a paraszti világ iránt érdeklődő olvasók számára. Emlékeimből ilyenkor elővillan csendes, szerény lénye, és önkéntelenül magam elé képzelem, amint szótlanul tesz-vesz az íróasztalán vagy éppen könyveket rakosgat fel a mögötte lévő polcra.
[totalpoll id=”775″]