Már nem keresem,
Érzem a természet átölel,
S én igazán, féltve szeretem.
Csillogó fényeiben fürösztik lelkem
Tudom, hogy az igazságot nem rejti el a rejtelem,
Megtalálom, ha nem keresem.
Kincseket rejtő Holdsugár,
Mikor először csókoltál
Ott a parton öleltél és vágyakozva bókoltál.
Majd szaladtál a tengerbe,
Hű de hideg volt,
Csak úgy egész tested ezt remegte.
Kerestük a világot,
A tengeri élővilágot
Tudtuk, hogy létező, s nem álom.
Mikor az ember kilép a szabadba,
S észreveszi, hogy jó érzés mikor az eső csakúgy szakadhat
Hiszen éltet, táplál … tavasszal erőt sokaknak adhat.
Virágok szirmaira hulló lágy eső cseppek,
Megbontva a képet,
Mégis egésszé téve a képet.
Növeszti, szépíti őket
Titkaik feltűnnek előtted,
Nem kell más, csupán szeretni egymást.
Nem tudom mit csinálnék nélküled,
Nélkülük … oly üres, színtelen lenne és üres,
Gyönyörű a világ, amit teremtünk szeretetünkkel.
[totalpoll id=”1046″]