Nyújtott testtel estem a földre,
Szinte szárnyaltam lendülettől,
Egy rögtől padlót fogtam egyből,
Erdőn avarba-sárba dőlve.
Elvágódtam, akár egy zsák liszt,
Térddel és tenyérrel csapódva,
Siet, kinek fontos a dolga,
Egy kis botlás hát meg nem állít.
Rögtől rögvest tovább nyergelek,
Testemben egész felpezsdülten,
Az imént a földre repültem,
S az esés egészen jól esett.
Esni már megtanultam régen,
Ha magához ragad Földanyám,
Fúródok kebléhez én lazán,
S csókjai nyomát őrzi térdem.
Megbotlik bizony mind, ki futja
Útjait, de ki nyargal tovább,
Törölve annak gondját, porát,
Csak botolja, de meg nem bukja.
[totalpoll id=”1076″]