A Merész Hírek szerkesztősége ajtaján belép egy magas férfi, és a főszerkesztőt keresi.
Fennakad a titkárnő pultjánál, amit egy tejüveg fal választ el a főnök irodájától.
− Kérem, én együtt végeztem Szegeden a Szabó úrral. Sürgősen beszélni akarok vele!
− Ezt sokan állíthatják, nagy az a JATE. És mi lenne az a sürgős ügy, mert Szabó úr nagyon elfoglalt.
− Ne haragudjon, de ezt neki akarom elmondani.
− Akkor időpontot kell kérnie.
− Asszonyom, én Pesttől kétszázhatvanöt kilométerre, Lentiben élek, és nem szórakozásból jöttem ide – mondja a férfi emelt hangon, egyre ingerültebben.
A szerkesztőség asztalainál dolgozók kiemelik fejüket a számítógép monitorokból.
Résnyire kinyílik a főszerkesztő üvegajtaja, a főnök kiles a nagyhangú férfira.
− Ugye magát Kovácsnak hívják? – szólal meg.
− Igen, Szabó úr. De az egyetemen még tegeződtünk.
− Persze, csak azóta eltelt harminc év.
− Csak huszonnyolc…
A főszerkesztő elengedi a füle mellett a kiigazítást.
− Na bújj beljebb! Beszéljük meg, mi szél hozott errefelé – kitárja az ajtót, és visszaül az íróasztala mögé.
− Foglalj helyet Tamás, és mondd, milyen ügyben akartál beszélni velem.
− Lászlónak hívnak.
− Ejnye, elnézést. Tudod, Laci sok emberrel van dolgom… És mi nem is egy osztályba jártunk.
− De együtt kosaraztunk.
− Persze, most már dereng, te voltál a center – a főszerkesztő szemüvegével együtt felölti hivatalos ábrázatát, mert rövidre akarja fogni a diskurzust. – Lacikám, térj a lényegre. Tényleg rengeteg a dolgom, holnap lapzárta.
− Egy kutya megharapott a Hársfa utcában… – kezd bele a régi iskolatárs.
− Öregem, tudom, nem vagy postás, de ez akkor sem hír.
− Vissza kellett volna harapnom, hogy az legyen? Ötvenkét éves vagyok, tizenhat éve élek vidéken, soha nem harapott meg kutya. Szeretem az állatokat, ezt egy normális kutya megérzi…
− Mégis mi történt? Komoly a sérülésed? Ne haragudj, csak a régi emlékek miatt hallgatlak meg. Kérlek, fogd rövidre.
− Igen, ha az a kövér festett hajú szőkeség rövidre fogta volna a pórázt, akkor most nem lennék itt.
− Jaj, megint a kövérek és a szőkék. Lerágott csont. De folytasd! Bekapcsolom a diktafont.
− Annyi történt, hogy jött a szőke nő és egy kigyúrt pasas, három kisméretű kutyával. Mindegyik pórázon, de egyiken sem volt szájkosár. Én kedvesen odaszóltam a legnagyobbhoz, amelyik elől jött. Mondom neki: „De helyes kutyus vagy.” Erre, mint akit kilőttek, a sípcsontomnak ugrott. Tűhegyes fogaival a farmeromon és a melegítő alsómon keresztül vérig sértette a bőröm. Kinyomkodtam, lefertőtlenítettem, ha akarod, megmutatom.
− Hagyjad csak, elhiszem. És hogyan reagált a gazdája?
− Éppen ez a felháborító. A szőke tyúk, ahelyett, hogy elnézést kért volna, nekem támadt. „Miért szólt a kutyámhoz?!” Ezt vágta hozzám, szó szerint.
− Elképesztő. És elkérted az oltási könyvét?
− Olyan ideges lettem, még megkérdezni is elfelejtettem. De az látszott, hogy tiszta, rendesen tartott kutyák voltak. Nincs bennem félelem. Egyedül a nő volt veszett. A pasija egy szót sem szólt. Persze ő sem kért elnézést.
− Mégis, milyen fajta kutya harapott meg?
− Fogalmam sincs.
− Pedig ez lényeges lehetne. Ha például egy afgán agár követte volna el az inzultust, annak már lenne hírértéke. Képzeld csak el: „Egy afganisztáni migráns vadállat, a pesti utcán beleharapott egy békés járókelőbe.” Apropó, állandó lakos vagy vidéken?
− Igen.
− Mert akkor még szívszaggatóbb a sztorid. „Egy békésen sétáló, tisztességes vidéki magyar embert akart széttépni az illegális bevándorló.”
− Inkább valamilyen pásztorkutyára emlékeztetett. Fehér, göndör bundája miatt, úgy nézett ki, mint egy bárány. A mérete is hasonló volt.
− Na, ezzel már tudok kezdeni valamit. A holnapi számba helyet kap az eseted. Én fogom megírni a cikket. De, ne haragudj, ezzel még több dolgom lett…
− Rendben, már megyek is. Köszönöm, hogy meghallgattál.
Másnap, a Merész Hírek főoldalán a következő szalagcím jelent meg:
„BÁRÁNYBŐRBE BÚJT BESTIA BRUTALITÁSA BUDAPEST BELVÁROSÁBAN”
[totalpoll id=”1186″]