A férjem egy átlagos, mindennapi férfi. Ő volt az első férfi az életemben. Szerettem, nem tudom, de hozzá mentem feleségül. Mindig belekötött a ruháimba, a barátaimba, a családomba, amiért mindig kellemetlenül éreztem magam, mintha baj lenne velem. A férjem rendes ember, nem iszik, dolgozik, sokat is, szereti a szép otthonunkat építgetni, gyereket akart. Én nem. De már 7 éve voltunk házasok, illet gyereket vállalni. Mindenki várta, hát én is vártam. Tökéletes volt: aranysárga haja, kék szeme, duci hurkák, egészségtől csillogott a bőre. Mindenki örült neki, hát én is örültem neki.
Két évig otthon ültem. Pelus. Kakis pelus vagy nem kakis pelus? Szorulásos. Melyik posi krémet használjam? Apró fehér pattanások vannak az arcán és a hasán. Allergiás. De mire? Ideges vagyok és fáradt, elapadt a tejem. A kórházban, azt mondták, hogy 40-40 percet kell szopnia egy-egy mellből, de nem szopik, nem kell neki a mellem. A többi anyuka, azt mondja, hogy milyen anya az, aki 4 óránkét eteti a gyerekét, a gyereknek akkor kell enni adni, amikor éhes. De az enyém nem sír, ha éhes. Rossz anya vagyok? Másnak olyan sok türelme van hozzá. Nekem nincs. Néha, amikor sír falnak akarom vágni, csak hogy elhallgasson. Vagy inkább a kádba fojtsam?
A férjem állandóan dolgozik. Sokat dolgozik. Ha nem dolgozna, akkor se lennének anyagi problémáink, de szeret dolgozni. Vagy nem szeret itthon lenni. Persze, haza jön és játszik a gyerekkel és megy tovább. Dolga van kint. Én megint egyedül vagyok a gyerekkel. Nincs itt senki.
Egyedül vagyok. Egy barátom van, egy vadóc és szabadelvű nő. A férjem szerint romlott nő, fiús frizurát hord és vad színekre festi, s szereti a férfiakat és a férfiak is szeretik őt. Bolond. A férjem szerint rossz példát mutat, nem kéne vele beszélnem. Tényleg bolond, kimegy az utcára kócos hajjal és lyukas blúzban. Van más ruhája, de ez kényelmes és szereti. Bolond, nem érdekli más.
Nem szedek fogamzásgátlót. Gumi defektet szenvedünk. A férjem nem mondja el nekem. De érzem, túl sok a nedv és nem volt orgazmusom. Reggel megvárom, hogy elmenjen dolgozni, csak utána indulók el. Megnézem az óvszert. Ki van hasadva. Nem mondta el. Számonkérem. A szokásos semmilyen válasz: „Hát mit kellett volna mondanom? Ez van.” Dühös vagyok. Nagyon. Nem, nem és nem. Gumi defektre is van megoldás, ha tudom időben. Többet nem bízom benne.
A bolond nő, azt mondja, hogy ez erőszak. De ő bolond. A férjem, és én akartam, csak ez így sült el. De ezután jobban vigyázok.
Szülés után azonnal elkezdtem fogamzásgátlót szedni. Szeretem a gyerekemet, de nem akartam. Ők akarták. Szeretem, mert szeretnem kell, de valami hiányzik. A munkám, Én, a szabadságom. Bárcsak szabad lennék.
A munkatársaim most készülnek a szakvizsgára, velük kezdtem. Ha nem lettem volna terhes és szülésin, most nekem is kéne vizsgázni. Hiányzik a munkám, az esetek, a betegeim, az életem. Már soha nem kapom vissza. Hiányzik valami. Nem tudok így élni.
Visszamegyek dolgozni. Végre szabad vagyok. A gyerekre más vigyáz és én újra élek. Bárcsak ne kellene hazamenni. Folyton azt mondják, hogy sokat dolgozom. De muszáj. A bolond nő, azt mondja, hogy nem, nem muszáj. S akkor jön a pszichó maszlag teoriáival, amit már akkor unok, amikor belekezd. Nem érdekel és nem is hallom meg.
A férjem féltékeny.
Elmegyek egy összerázó táborba. Őt nem viszem, s az engedélye nélkül megyek el. Napokig duzzog, nem beszél velem. Szerinte a bolond nő beszélt rá. Jól éreztem magam. Nem dőlök be neki, ha haragszik megbékül, legközelebb is elmegyek. De rosszul érzem magam. Miért nem érti meg?
Semmi kedvem haza menni. Semmi kedvem megint főzni. Semmi kedvem gyerekre vigyázni. Semmi kedvem a férjem másnapi kajáját készíteni. Semmi kedvem „jó” feleségnek lenni. Jó lenne egy kis segítség. Nem akarok egyedül lenni. Akkor itthon marad és ő vigyáz a gyerekre. Bekapcsolja a tévét és a gyerek bambulja. Az év apukája. De a gyerek imádja őt, szerintem hiányzik az apja neki, még ha ott is van. A bolond nő azt mondja, hogy sajnálja a gyerekemet, mert gazadagéknál a szeretet hiányzik. Nem vallom be neki, de megakarok adni neki mindent, hogy ne vegye észre a hidegségemet. Szeretem őt, hiszen a gyerekem, szeretnem kell. Csak ne lenne olyan terhes.
„Megint dolgozol? Még nem vagy itthon? Már megint te vagy az ügyeletes? Már megint nincs itthon a gyerek? Már megint a bolond nővel beszélsz?” Már a falra tudnék mászni ezektől a kérdésektől. Szeretek dolgozni. Szeretem a bolond nőt. Szeretem a munkatársaimat. Ők az enyémek, csak az enyémek.
A férjem gyanakvóan néz. Nem közeledik hozzám, én se közeledem hozzá. Fáradtak vagyunk vagy csak unjuk egymást. Nem is számít, már csak jó lakótársak vagyunk. Hiányzik valami az életemből. Talán maga az élet. A bolond nő szerint nem rendes a férjem. De az. Szinte tökéletes. Csak nem figyelmes. Ha beszélek az érzéseimről, azt mondja, hogy hülyeségeken töröm a fejem. Túl érzékeny vagyok. Egyedül vagyok.
A bolond nő megért. Szinte kitalálja a gondolataimat. Szerinte válnom kéne.
Neki könnyű. Ő bolond, tudja is, de nem érdekli. Szerinte a férjem kodependens. S akkor jön a sok-sok szöveg, hogy ez betegség és mit tudom én mi. Szeretem, ha a bolond nő iszik, olyankor empatikusabb és nem okoskodik. A férjem nem szereti őt. Mindig csúnyán néz, ha róla van szó. A bolond nőt nem érdekli. Őt sokan nem kedvelik. Ezért ő is mindig egyedül van, de őt látszólag nem zavarja. Azt mondja neki nem kell más csak ő maga, szereti magát s jól el van a maga társaságában. Bolond, az biztos.
Megismerkedtem valakivel. Nehéz családi háttere van. Problémás szülők. Problémás gyerekek. Nálunk is sok volt a probléma. De arról nem beszéltünk soha. A bolond nővel néha, ha eleget ittam hozzá. De vele már józanon is tudtam róla beszélni, mert ő is olyan, mint én.
A férjem féltékeny.
A bolond nőnek képet küldök az új „lelkitársamról”. Férfi. Vonzó. De ő nem olyan. Csak jól el vagyunk. Persze a bolond nő a szexre tereli a témát, mint mindig mindent. Bolond. A férjem feltöri a facebookomat. A bolond nő megtudja és kicseréli a jelszavamat. A férjem még dühösebb. Nem ad vacsorát a gyereknek. Én dolgozom. Nem beszélek vele. Dühös vagyok.
Tegnap este nem volt meg a fogamzásgátlóm. Eldugta a gyógyszeremet. Azt akarja, hogy megint terhes legyek, hogy ne menjek dolgozni. Azt mondta az anyámnak, hogy megint visszamegy inni. Azt mondja, hogy nem szeretem a gyerekemet. Rossz anya vagyok. Rossz feleség vagyok. Rossz ember vagyok.
Ma éjjel nem megyek haza. Félek. Nem tőle, inkább a beszélgetéstől. Ami hánytorgatás szokott lenni. Hogy ő mindent megtett értem, hogy ő mindent jól csinált. Mindent jól csinált, hogy neki jó legyen. A bolond nő az oka. Ő tukmálja a fejemet hülyeségekkel. Meg kéne szabadulni tőle. Ha megígérem, hogy nem beszélek vele, akkor minden rendben lesz. Mert a bolond a hibás.
Összetöri a kocsimat. Vagy GPS-t rak bele. A bolond nő szerint csak manipulál, s megint jön a duma, hogy érzelmileg zsarol és abúzul vagy abúzál. Nem tudom. Már megint nem tudok a sok szövegre figyelni. Meg kell oldani. Van egy gyerekem. Egy szép házam. S mit csinálok ha elválnék? Mit mondanak az emberek? Mennyek kovártéjba, egy gyerekkel. Semmi kedvem a herce-hurcához. Úgyse oldana meg semmit a válás. Majd megnyugszik, mint mindig.
A bolond nő dühös. A férjem, azt mondja, hogy ő nem féltékeny, ő megengedi, hogy csinos ruhákat vegyek fel. A bolond nő még dühösebb. „Megengedi, milyen megtisztelő.” Mondja a bolond. De ő nem érti. Nem tudja milyen, ha az embernek családja van. Nem tudja milyen feleségnek és anyának lenni. Neki könnyű, nekem nem.
A férjem apja iszik, amikor sokat iszik késsel kergeti a férjem anyját. Sokszor az emeleten, becsukott ajtó és ablakok mellett hallom: „Gyere ide te bűdős kurva. Megöllek!” A férjem kimegy és közbeszól. Nem védi az anyját. Az anyja házasságtörő. Nevetek. Parasztok, miket művelnek.
A férjem már nem ivott, amikor megismertem. Az apám igen. Sokat és sokszor. De ő csendes volt.
A bolond nő is nevetett, amikor ezt elmondtam. De egy idő után már nem nevetett. Most már nem nevet, csak beszél és mond. Én pedig nem értem.
A gyerekem szereti a csendet. Az anyámnál mindig csend van. Csak ketten vannak a kutyákkal. A gyerekem kutyákkal játszik és egy fát ölelget. Az anyám tanította neki. Nem bántjuk a fákat, fáj nekik. A gyerek nem bántja a fát. Leül vele szemben, akár percekig, csak nézi, olykor megsimogatja és azt mondja, hogy szereti. Jó gyerek. Ilyenkor én is szeretem. Ilyenkor a férjemet is szeretem. Ilyenkor jó életem van.
Fáradt vagyok. A gyerek nincs itthon. A férjem dühöng, de nem mutatja. Minek is mutatna bármiféle érzelemt. Számonkér. Én mindenre magyarázatott adok, úgy, hogy kevésbé tűnjek a legrosszabbnak. Olykor-olykor még én is visszamondok és támadok. Aztán bólogatók. Várom, hogy vége legyen ennek, már unom. Aludnék vagy inkább csak ábrándoznék az életről, amim soha nem volt és nem lesz. Elképzelem, hogy a legjobb vagyok a munkámban, hogy tökéletes anya vagyok és a gyerekem feltétlenül szeret. Elképzelem, hogy szeretem a férjemet és, hogy boldogok vagyunk. Már nem is emlékszem, hogy miket ígértem meg. Nem is számít. Kis zökkenő volt, minden kapcsolatban van ilyen.
Minden megy tovább. A férjem boldog, mert igaza van. A gyerekem nyugodt, mert mindenki körülötte forog és a kedvében jár. Én is boldog vagyok, hogy végre nyugtom van. Már csak a bolond nőnek kell elmagyarázzam, de úgyse érti meg…
[totalpoll id=”323″]