Irodalom és életmód
Ezt a történetet Péter mesélte el nekem. Az esemény nagy hatással volt rá, megmozdított a lelkében valamit, amely már régóta ott nyomasztotta a mellkasát. Sok kalandban volt már részünk Péterrel. Ő amolyan igazi Pán Péter, gyermeki énje mindig csodálatomat váltja ki, s bár ő még csak épphogy felnőtt, no, nem korát, de lelkületét […]
–Lélegezzen mélyeket! „Mennyire hűvös, tiszta, áttetsző, fényes ez a közelség! Megnyugtat.” –Mélyeket! „Ma 6:49-ig fog tartani az éjszaka.” –Mélyeket! „Szerintem mi most egy színházi előadásban vagyunk…, mi itt ketten…, vagy talán egy drámaíró képzeletében, mert ennyi jóság a valóságban nincs… Nincs, és kész! Mindjárt elerednek a könnyeim…” –Mélyeket! „Érzem a hátamon a köpenye ujja szelíd […]
Imádok kisétálni ide, ahol a kis Rÿgtzě patak beletorkollik a Tljupĭƙ folyóba, letelepedni a rakpart kövére és csak úgy bámulni a naplementét, ahogy gyönyörű színekbe borítja a tájat. Mindig nagyon megnyugtat ez a látvány, különösen, ha senki sem jár erre. Szerencsére ez is egy ilyen este: sehol egy lélek, se mögöttem a réten, sem pedig […]
A Merész Hírek szerkesztősége ajtaján belép egy magas férfi, és a főszerkesztőt keresi. Fennakad a titkárnő pultjánál, amit egy tejüveg fal választ el a főnök irodájától. − Kérem, én együtt végeztem Szegeden a Szabó úrral. Sürgősen beszélni akarok vele! − Ezt sokan állíthatják, nagy az a JATE. És mi lenne az a sürgős ügy, mert […]
Délceg lovagok vagy nemes hercegnők? Azt hiszem, ebben a történetben mindegy, hogy kiről beszélünk. Álmaimban távoli helyeken vágtatva szelem át az égboltot nem törődve azzal, hogy lesz-e holnap. Mámoros érzés az, mikor az ember szabad lehet, és úgy dönt s csinál, mint ahogy kedve tartja. Nehéz szavak nyomják vállamat olyannyira, hogy azt hiszem, leszakad. Én […]
Írás az íráshoz, avagy miért írunk… Sokszor gondolhatják azt az emberek -olvasóként, íróként- hogy másoknak, a közönségnek szólnak az írások. Nincs kizárva…viszont a legfontosabb olvasó MAGunk vagyunk. Valaki azt is kérdezheti akkor miért tesszük ki a nyilvánosság elé, miért mutogatjuk….. Talán más is talál benne valamit… Talán mert “Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” […]
Először a kardigánja tűnt fel. Szürke volt, kinyúlt, úgy lógott rajta, hogy az egész lénye boldogtalanságot sugárzott. Mikor megláttam a villamosmegállóban, az jutott eszembe: csak egy magányos nő hordhat ilyen ruhadarabot, mintha ez a lógó száz éves pamutrengeteg megtestesítette volna a magányt, a reménytelenséget. Minden nap láttam, mindig ugyanabban az időben, úgy reggel 6 körül. […]
Zuhogott az eső, szinte vízszintesen esett, aki tehette, otthon maradt. Az emberek fázósan siettek be a metróállomásokra. Hiába volt május vége, csontig hatoló, októberi hideg szél fújt. Ő mégse akart hazamenni. Beülhetne egy moziba, de nem szerette ezeket a mai üres filmeket. Az idő lassan vánszorgott, mint egy fekete madár, vállára telepedett, és gúnyosan figyelte, […]
Másfelől járok dolgozni, mióta elköltöztem otthonról. És már-már idegesítően, túláradóan lírai módon, te épp a régi utcám és az új útvonalam kereszteződésénél szoktál állni, pontban hétkor, arcodon valami elviselhetetlen világfájdalommal, az elektromos cigid szipákolva. Nem ismerlek, de mielőtt pánikba esnél, megnyugtatlak: nem vagyok zaklató. Sem reménytelen romantikus. Nem misztifikállak túl, nem ruházlak fel képzelt tulajdonságokkal, […]
Kocsárdi Botond a fakó meggypiros kanapén ülve falatozta a katonákra aprított szalonnát és a fehérkenyeret. A bútort három éve hagyta rájuk a mama, neki már nem volt szüksége rá, követte a fiát és a papát, akik közös sírban pihentek. A mama hívő asszony volt, egyenes gerinccel cipelte a gyász keresztjét. Botondot keménynek, érzelemmentesnek akarta […]
