Guthné Lovasi Tündével egy kiadón osztozunk, így látom milyen termékeny és sokoldalú író. Tehetségét a megjelent könyvein túl díjak is bizonyítják. Legyenek azok anyai érzések vagy egy bűntény felgöngyölítése, Tünde minden témához hasonló érzékenységgel nyúl.
Stephanie Ford és Városi Emese néven jelennek meg könyveid. Miért választottál két írói nevet is?
Soha nem akartam a saját nevemet adni a könyveimhez, mert úgy gondolom, hogy az író és a magánszemély nem ugyanaz. A polgári nevem a magánéletemnek van fenntartva, az írói nevek pedig a regényeknek.
Stephanie (Claudia) Ford egy gyerekkori irodalmi klubfoglalkozáson született. Már akkor is kalandos történetekhez, később pedig a külföldi vonatkozású kalandregényekhez használtam, használom.
Városi Emese a Tündérhegy legendája közben született. Ezen kívül még egy magyar helyszínen, magyar szereplőkkel játszódó történetem volt, amihez szintén nem éreztem helyénvalónak egy külföldi nevet. Az Emesét a Tündérhegy főhősnőjétől kölcsönöztem, a Városi vezetéknév pedig inkább egyfajta jelzés, mint valódi vezetéknév, hiszen Emese városlakó létét hivatott kiemelni.
Évek óta otthon ápolod az autista lányodat, ami huszonnégy órás tevékenységet jelent. Az, hogy otthon dolgozol, segíti vagy hátráltatja az írói tevékenységedet?
Az egy autistából időközben három gondozott lett, és ennyi embernek készen állni lelkileg nagyon megterhelő, anyagilag sincs megbecsülve, emiatt elég nehéz a helyzetem. Írói tevékenység szempontjából viszont jó, mert az üresjáratokban van időm bármikor jegyzetelni, írni, nem vagyok egy adott időintervallumhoz kötve.
Vannak megrögzött írói szokásaid?
Csak hagyományos billentyűzeten tudok írni, pl. laptopon vagy telefonon nem, de ugyanolyan szívesen írok kézzel, füzetbe, mint számítógépre. A szövegszerkesztőben mindig ugyanazt a sablont használom, ragaszkodom a megszokott nézethez, betűtípushoz, behúzásokhoz. Ilyesmikre gondoltál?
Pontosan.
Sokan gondolják úgy, hogy a sci-fi inkább férfiaknak való, te mégis szívesen írsz ebben a zsánerben. Te vagy a kivétel, vagy a megítélés téves?
Hadd vitatkozzak a sci-fi jelzővel, én ugyanis kalandregényeket írok. Ezek gyakran valószínűtlen helyszíneken játszódnak, olykor a világűrben, vagy más dimenziókban, de mindben közös, hogy a képzelet világában. Minden egyezés valós helyszínekkel a véletlen műve.
A sci-fi nők általi művelésének megítélése elég vegyes, vannak, akiket nem zavar a szerző személye, mások alapból elutasítják a női sci-fi írókat. Azt gondolom, hogy a sci-fi műfajában szerencsésebb férfinévvel írni. Hogy én miért írok mégis nőin? Mert nő vagyok és általában a főhőseim is nők. Ha elfogadják ezt, jó, ha nem, úgyis jó. A lényeg a történet.
A Tündérhegy legendája című kisregényed egy nő és egy fiú lebilincselő barátságáról szól. Jól gondolom, hogy ez a könyv inkább a női olvasókat szólítja meg?
Nemcsak hogy női olvasóknak szól, hanem leginkább negyven fölötti anyáknak, ahogy az Éva naplója is. Mindkét történethez kell bizonyos tapasztalat és empátia, hogy az olvasó a helyén tudja értékelni.
A vendég a múltból című sci-fi sorozatodban megjelenik a romantika és a bűnügyi szál is. Ez mennyire volt tudatos döntés?
Ez a sorozatot impulzus-regényeknek neveztem el, mert pillanatnyi benyomásokból, hirtelen jött ötletekből raktam össze. Mindössze a két végpontot tudtam biztosan, illetve az ikreket, akik a történet kezdetén még csak két bolygó voltak. Az évek során sokat finomodott a fő mondanivaló, de igyekeztem, hogy mindvégig megmaradjon a könnyed hangvétel (az első regényre eddig nem volt jellemző, emiatt az átírása napokon belül elkezdődik, de a későbbiek ebből a szempontból rendben vannak). Ezt a sorozatot egyfajta játéknak fogtam fel, nem tartottam kötelezőnek a műfaji határokat. Hogy mennyire volt ez tudatos? Azt hiszem, semennyire. Írtam, ami megtetszett és közben remekül szórakoztam.
Mostanra másképp látom a sorozatot, mint a megírása idején, de nagy változtatásokat nem tervezek benne. Az első rész kivételével csak hibajavításokat, pontosításokat szeretnék, a tényeket egyértelműbbekké tenni, valamint a címeket fogom lerövidíteni. Már elkészültek az új, egységes borítók is.
A Térhurok című regényed alapötlete beható jártasságot feltételez a fizika világában. Mennyi kutatás előzte meg a regény megírását? Általában jellemzőbb rád, hogy alaposan utánajársz a tényeknek, vagy inkább a fantáziádra bízod a világépítést?
Gyerekkorom óta minden kezembe került csillagászati könyvet elolvastam. A tudásom részben ezekből származik, részben az iskolai ismeretekből. Ezen kívül a mai napig elolvasom az új csillagászati híreket, és nem tagadom meg magamtól a vadabbnál vadabb, úgynevezett álhíreket sem. Utóbbiakból ötleteket is merítek, bár sokkal kevesebbet írok meg, mint szeretnék.
A Térhurokban szereplő ismeretek részben valósak, részben feltevések. Pár éve intenzívebben foglalkoztam kvantumfizikával, bár nem jutottam túlságosan messzire.
A világépítésem mindig valós tudományos tényekre alapszik, ezt csavargatom kedvem szerint. Miközben a párhuzamos dimenziók léte sem bizonyított, én kétféle értelmezésben is használom…
Nemrég jelent meg a Szemétkirálynő című két kötetes felnőttmeséd, amelyet ingyenesen kínálsz az olvasóknak. Ebben a tudományos fantasztikumot mesés elemekkel ötvözöd. Hogy született meg ez a regény?
Pontosítok, a regény első fele volt olvasható ingyenesen, a második fele fizetősen, míg a kiadóval úgy nem határoztunk, hogy mostantól egy kötet lesz. Azóta már megjelent ez a verzió.
Mint a regényeim általában, ez is egy álomból indult (az első rész utolsó fejezete). Sokáig csak ennyi volt meg belőle, illetve volt több is, de hiába csiszolgattam, csak nem akarta megmutatni, mi lesz belőle. 2010-ben íródott az első jelenet, majd 2012-re kicsit kibővítettem, majd 2014 elején végleg lemondtam a megírásról.
Két héttel később elárasztottak az ötletek és a hercegnőé mellett nekiláttam Elindasz herceg történetének is. A két szálat megmutattam a szerkesztőmnek, aki biztatott a folytatásra. Ekkor támadt az a vad ötletem, hogy ebből egy tőlem megszokottnál nagyszabásúbb történetet kerekítek sok szállal, de azért nem követhetetlenekkel. Rövid, feszes leírásokkal zsonglőrködtem, ahogy a mesék operálnak. Erről később kiderült, hogy korlátozottan működik. Tervezem a szöveg bővítését a cselekmény átalakítása nélkül, hogy emészthetőbb legyen.
Többen felrótták nekem az idegen hangzású neveket, de ez is szándékos, elvégre nem a szomszédban játszódik a mese, hanem egy másik dimenzióban (ettől még nem sci-fi, csak felnőttmese). Az idegen hangzás mellett zavaró lehet a nevek és szereplők mennyisége, de ez az olvasás előrehaladtával kitisztul. Aki pedig eljut a végére, az elégedetten teszi le a könyvet.
Több mint három év alatt született meg a végleges változat. Eleinte utáltam írni, talán mert annyira nehezen ment az eleje, a végére pedig már kedvenc szereplőim is voltak.
A Véres lábnyomok a levegőben egy humoros krimi. Honnan jött a történet alapötlete?
Az első kiadás 2010-ben jelent meg, de az alapötlet, az önmagát megoldó bűntény és a két alkalmatlan nyomozó alakja 1981-ből származik. A címet édesapámnak köszönhetem, aki naponta a moziműsor előtt jött haza a munkából. Minden este megkérdeztem tőle, mit adnak ma a moziban, de soha nem tudta. Egyszer megunta a kérdezősködésemet és azt mondta, a Véres lábnyomok a levegőben-t. Később persze bevallotta, hogy nincs ilyen film, csak nem tudott már mit mondani. Nekem viszont addigra beindult a fantáziám, és hellyel-közzel a könyvben olvasható mesét raktam össze.
Eredetileg paródiának szántam, és ha nem is sikerült tökéletesen, nagyjából ez is lett belőle. Vannak benne tudományosnak ható részek, de ez csak beugratás, a legtöbb feltevésnek nincs, vagy csak nagyon kevés a valóságalapja.
Tettenérés címen jelent meg a novellásköteted. Mi alapján válogattál a kötetbe az írásaidból?
Létezett egykor egy Virtus nevű internetes újság, ahová bárki írhatott. Itt kezdtem a pályafutásomat a Támadás című regénnyel, és közben, nagy ritkán írtam egy-egy novellát. Ezeket szedtem össze válogatás és mindenféle cél nélkül. Ma már nem tenném, de akkor jó ötletnek tűnt.
Ezek a novellák szövegezésben nem valami fényesek, a mondanivalójuk azonban azóta is elkísér. A Szabadulás a reménységet jelenti számomra, A rajz a Tündérhegy előfutára, A gyilkosságok órája rímel a Véres lábnyomokra, a Gyerekjáték pedig akár az Ikrek harcának egyik jelenete is lehetne.
Miért választottad a magánkiadást?
Eleinte én is nagy kiadóról álmodoztam, és a két díj után sokáig úgy tűnt, egyszer lesz is belőle valami, de aztán ahogy ez az írók zömével megtörténik, a nagy kiadó rám se bagózott, és nem igazán mutatkozott más remény.
Később rátaláltam pár magánkiadóra, akik pénzért még nevet is adtak a munkáimnak. Ezek végül nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet és hosszú időre visszavetettek. Később próbáltam pályázni, amikor is arra jöttem rá, hogy soha nem fognak szóba állni velem a kiadók, mert nem keresett témákat dolgozok fel (vagy ki tudja, nehéz kitalálni az okot, ha nem válaszolnak).
Ezután fedeztem fel a Publio kiadót. Elvileg jó választás lett volna, ők viszont mindent kiadtak, nem törődve az írások minőségével. Ezzel a lépéssel sok jó szerzőt magukra haragítottak, akik mind továbbálltak, köztük én is. Ma már nem vonz a pályázgatással járó stressz, és rendelésre sem tudok írni, így maradt a magánkiadás.
Az Éva naplója című kisregényed 2008-ban elnyerte a Tollinga Multikulturális Portál különdíját regény kategóriában. Ez után sem gondoltad, hogy megkeresel egy hagyományos kiadót?
Többet is megkerestem, választ sehonnan sem kaptam. Míg válaszokra vártam, nem tudtam haladni a soron következő regényekkel, mert nem éreztem az előző lezárását, pedig az írás nálam terápia, kilépés a hétköznapokból. Majd jött a magánkiadás lehetősége, és inkább ebbe fektettem az energiámat a soha meg nem érkező válaszokra való várakozás helyett.
Hozzáteszem, az Epizódok a sarokházból című kisregényem nívódíjat nyert ugyanezen a portálon. A zsűri két egyetemi professzorból állt. Az ő elismerésük többet jelent nekem, mint egy hagyományos kiadó becserkészése.
Újabban az EZ Könyvek, ma már az utódjánál, a Vízió Egyesület kiadásában jelennek meg a regényeid. Miért jobb ez a megoldás, mintha egyedül intéznéd a könyvkiadást és az értékesítést? Mesélj kicsit a csoportról!
Megfordult a fejemben, hogy egyedül megyek tovább. Megvan erre a megfelelő platform, mégis úgy éreztem, hogy jobb tartozni valahová. Félve kerestem meg a kiadó vezetőjét, szerencsére azonnal megvolt köztünk a bizalom.
Az EZ Könyvek/Vízió Egyesület szerzői között jól érzem magam. Ismerem majd’ mindegyikük írásait, és úgy érzem, bár nem azonos műfajban alkotunk, nem lógok ki közülük. Igazi összetartó kis közösség a miénk, amit Egri Zsanna nagy szeretettel igazgat. Jelenleg nem tudok annyira aktív tag lenni, mint kellene, vagy mint szeretnék, de tudásommal bármikor állok a szerzőtársak rendelkezésére.
Mik a terveid a jövőre nézve? Milyen regényen dolgozol jelenleg?
Szemenszedett hazugság címmel írok egy romantikus nagyregényt. Lesz benne sok-sok zene, abszurditás, valamint foglalkozom a halál feldolgozásával, a depresszióval, és persze lesz benne szerelem is. A Térhurok istenével lezártam a Térhurok sorozatot, és talán tudnám még folytatni, inkább nem teszem. Íródik még egy Emese-történet, ami eredetileg kettő volt, és még jó pár tervem van, melyekkel csak a mostaniak után szeretnék foglalkozni. Véges az időm, és szeretném, ha az újrakiadások közben valami újat is tudnék nyújtani az olvasóknak.
